A Gree klímákról
Előszó:
A cikk születését egy facebook poszt ihlette. A kérdező a Gree klímákról érdeklődött.
Persze szokás szerint értelmes választ nem kapott a kérdésére, csak olyanokat, hogy
– „Ne vegyél Gree-t, a mert egy vacak…”
– „Vegyél Panasonicot, vagy Daikint, mert csak azok a jók, a Gree nem jó…”
Stb…
Ráadásul ezeket a válaszokat állítólag klímás szakemberek válaszolták.
Amit persze a facebookon nehéz ellenőrizni.
Nos a fenti állításokat 15-20 évvel ezelőtt én sem vitattam volna.
Nyugodtan kimondhatom, hogy az akkori Gree és egyéb kínai klímák tényleg elég silány minőségűek voltak.
De ebben az időszakban minden kínai termék silány minőségű volt, mivel előtérbe helyezték a tömegtermelést.
De az élet nem állít meg! Főleg Kínában nem, ahol 15-20 év alatt, egy elmaradott szegény országból, a világ egyik vezető hatalma lett.
Ma már nagyon sok kínai márka, a világ legjobbjai között van: HUAWEI, Lenovo, Xiaomi, DJI (drón gyártó), hogy csak a legismertebb márkákat mondjam.
Aki használta már a fent felsorolt cégek termékeit, az pontosan tudja, hogy ezek kiváló készülékek, sok közülük piacvezető az adott területen.
Szóval aki azt mondja, hogy valami vacak, csak azért mert Kínában készül, az az ember, valahol megakadt az időben.
Utóirat:
Sok esetben a legviccesebb az, amikor egy facebook-os klímás „szakember” olyanokat ír, hogy Gree helyett vegyél Fischer vagy Whirlpool, esetleg Bosch klímát venni, mert ezek sokkal jobbak.
Nos ezek a cégek tényleg nagy nevek, egy korábbi cikkben ezt külön kifejtettem.
A lényeg, hogy bármennyire is jól csengő nevek ezek, a legtöbb cég, soha nem gyártott klímát. Ezeket bérgyártásban gyárttatják legtöbbször a Gree vel, vagy a Midea val.
Az ilyen átcimkézett klímákat hívjuk OEM (Original Equipment Manufacturer)
A minőségük, rendszerint valamelyest elmarad a gyártó eredeti termékeitől.
Bár akár jobb is lehet. Kínában minden az ártól függ.
Ha valaki kimegy, hogy klímát szeretne gyúrtatni és van elég pénze, az ember orra elé teszik a katalógust, amiben fel van sorolva, 20-30 féle kompresszor, elektronika, ventilátor, hőcserélő, stb… És a vásárló ezekből pénztárcája szerint kedvére legózhat. Magyarországon pl: A Cascade termékcsalád a legismertebb ilyen OEM termék a Gree palettáról.
És most jöjjön az, amit a legtöbb „klímás szakember” nem tud!
A Gree életében a minőségi változás 2008-2010 környékén indult el.
2008 márciusában a Daikin Industries, Ltd. és a Gree Electric Appliances, Inc. of Zhuhai cégek, összefogtak, és két új közös vállalatot hoztak létre.
Az egyik gyár: Zhuhai Gree Daikin Device Co., Ltd., – Inverterek, kompresszorok, és és nyomtatott áramköri lapok szabványosítását és közös gyártását célozta meg a globális lakossági légkondicionálók piacán.
A másik vállalat, a Zhuhai Gree Daikin Precision Mold Co., Ltd., http://www.gd-mold.com/ Ez a cég, elsősorban, öntőformák, présszerszámok és egyéb gépek gyártásához szükséges szerszámokat gyártanak.
A két cég 133 millió USD befektetéssel jött létre. A Gree 51% a Daikin 49% ban tulajdonos.
Természetesen mindkét cég fontos a klíma gyártás szempontjából, histen mig az első gyár a klímák belső alkatrészeit gyártja, addig a második gyár a külső borításokat gyártja.
Öt együttműködési területet jelöltek meg
1: Inverteres lakossági légkondicionálók gyártása:
Ezeket a termékeket a Daikin tervezte és fejlesztette ki.. Mindkét vállalat részt vesz a beszállítók kiválasztásában minden egyes alkatrészre és nyersanyag -tételre, és a Daikin termékek gyártására szolgáló gyártósort építenek a Gree gyárban. Minden erőfeszítést, például a speciális vizsgálóberendezések bevezetését, az aprólékos minőségirányítás érdekében kell tenni annak érdekében, hogy a Daikin szigorú minőségi előírásainak teljes mértékben megfeleljen.
2: A kulcs komponensek közös gyártása
Az inverteres klíma berendezésekhez közösen kifejlesztett kulcs komponenseket (például kompresszorokat és elektromos alkatrészeket).
A Daikin hozzájárul a szükséges technológiához a gyártás korai megkezdése érdekében.
3: Öntőformák közös gyártása
A Daikin formatervezési technológiai szakértelmének és a Gree öntőformák gyártási képességével történő egyesítésével a vállalatok magas minőségű és olcsó öntőforma-gyártásra törekszenek.
4: Nyersanyagok és alkatrészek közös előállítása
Mindkét vállalat közös beszerzéssel kívánja növelni a tömegtermelés előnyeit azáltal, hogy együttműködik a beszállítókkal annak érdekében, hogy szabványosított előírások legyenek a nyersanyagokra.
5: A globális piacra behatoló inverteres lakossági klímaberendezések közös fejlesztése
A Daikin energiatakarékos technológiáját és a Gree erősségét, az alacsony beszerzési és gyártási költségeket felhasználva, a két vállalat közösen kívánja kidolgozni azt az alapmodellt, amelynek célja, hogy kiváló energiatakarékos inverteres szobai klímaberendezéseket biztosítson széles körű használatot elősegítő áron. Ennek eléréséhez a Daikin hozzájárul a szükséges technológiához és a kulcsfontosságú alkatrészek, például kompresszorok és inverteres eszközök fejlesztéséhez, amelyeket mindkét vállalat megoszt. Mindkét vállalat saját késztermékeit gyártja saját termelőüzemében.
Az együttműködés szerintem a Gree számára volt jövedelmezőbb, hiszen a világ legjobb klímát gyártó cégétől kapta meg a szükséges technológiát, amivel a saját készülékeinek a minősége hatalmas mértékben javult.
Természetesen az együttműködéssel a Daikin is nyert, hiszen, igy az általa kifejlesztett technológiát, a saját minőségbiztosítási előírásaikkal tudják olcsón gyártatni Kínában. Ugyanez bérgyártással biztos nem tudna működni, külföldi cég pedig nehezen tud gyárat létesíteni Kínában.
Ez azt jelenti, hogy a Gree, ugyanaz a minőség mint a Daikin?
Természetesen nem azt jelenti. A Gree és a Daikin készülékek között minimum 50.000 Ft árkülönbözet van, de a felsőbb kategóriában, vagy nagyobb teljesítményű gépeknél akár fél millió forint is lehet. Az ár pedig a minőségre és a funkciókra is hatással van.
Itt persze nem azt kell képzelni, hogy egy olcsóbb kompresszor hamarabb elromlik. Inkább teljesítmény béli különbségek vannak, illetve az olcsóbb kompresszor zajosabb. Bár ma már ezek a különbségek is kezdenek eltűnni.
Ha ugyanabba a gyárba gyártják az alkatrészeket, hogy lehet, hogy mégis van különbség?
Jó példa erre mondjuk egy Samsung Mobiltelefont az A széria és az S széria ég és föld egymáshoz viszonyítva. Az S szinte mindenben többet tud, jobb kijelző, kamera, processzor, memória, stb… De azért van amiben az olcsóbb készülék a jobb pl: üzemidő, és sok olcsóbb készülékben vannak olyan funkciók pl.: FM rádió, ami a drága készülékekbe már nem fér bele.
De mégis a legtöbb embernek a mindennapi használatra bőven elég egy olcsóbb készülék. Az aki nem játékra használja a telefont minimális különbségeket fog tapasztalni. Tized másodperccel gyorsabban megnyíló alkalmazások. Szebb színek a képernyőn. Részletgazdagabb fotók.
De átlagos használatnál nagyjából ennyi különbséget veszünk észre a két telefon között.
És az, hogy olcsóbb egy készülék, az nem jelenti azt, hogy gyorsabban tönkre fog menni, mint a drágább testvére.
Viszont ez a különbség az árcédulán is meglátszik !
Ugyanez igaz szerintem a Gree klímákra is, ma már nagyon jó minőséget képviselnek, nem lehet összehasonlítani a 15 évvel ezelőtt gyártott készülékekkel.
Viszont tény hogy vannak ennél jobb készülékek is, viszont az árcédulán ott is megjelenik az a + 50 – 250.000 Ft különbség.
A különbségek itt is kicsik. Kicsit jobb fogyasztás, kicsit halkabb villanymotorok, halkabb ventilátorok. Halkabb kompresszor.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy én a Gree fizetett embere vagyok, sajnos erről szó sincs. Mindössze azért írtam ezt a cikket, hogy a 15 évvel ezelőtti berögződéseket ledöntsem.